A legnehezebb várni.

A legnehezebb várni.

„Áldalak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy" (Zsolt 52,11).

A legnehezebb próba az idő próbája. Csak ha megtanulunk várni Istenre, akkor tudjuk felismerni, hogy ami történik velünk, az valóban az Ő munkája-e. Miután Ábrahám tíz éven keresztül várta Istentől a fiúgyermeket, úgy gondolta nem várhat tovább. Tudta, hogy Isten örököst szándékozik neki adni, így hát szerzett egyet, Izmaelt. A kiindulópont volt helytelen, nem Ábrahám indítéka.

Istennel együtt csinálod?

Istennel együtt csinálod?

„Ha valaki aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, pozdorját épít erre a fundamentumra, kinek-kinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; mert ama nap fogja megmutatni, mivel tűzben jelenik meg"              (1Kor 3,12).

A súly számít. A fa, a széna, a pozdorja könnyű, olcsó és veszendő. Az arany, az ezüst, a drágakő súlyos, értékes, szinte örökké tartó. Ez a kulcsa Pál mondanivalójának.

Kitől kapunk segítséget?

Kitől kapunk segítséget?

„Testvérem, Saul, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél" (Csel 9,17).

Milyen gyakran kapunk azoktól segítséget, akiket természetünk szerint megvetnénk! Amikor a megvakult Saul megérkezett Damaszkuszba, mindössze annyit tudott, hogy egy Istentől küldött hírnök fogja vele teendőit közölni. Kezdetben senki, és háromnapi sötétség után is - Lukács szóhasználatával élve - csupán egy „tanítvány" jött.

Fedetlen arcal Isten dicsőségére.

Fedetlen arcal Isten dicsőségére.

„Ott jelenek meg neked és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két kérub közül, melyek a bizonyság ládája fölött vannak" (2Móz 25,22).

Mi az alapja az Istennel való bensőséges kapcsolatunknak? Az Ő dicsősége. A kegyelem székénél, az azt beárnyékoló kérubok között közösségünk van Istennel, ezek a dicsőség kérubjai. Azon a helyen, ahol Isten dicsősége és egyúttal ítélete nyilvánvaló lett, ott találjuk a kegyelmet. Hát nem mutathatja meg a mindenható Isten kegyelmét bárhol, ahol csak akarja?

Lásd meg a Jézus Krisztust.

Lásd meg a Jézus Krisztust.

              „Elragadtattam Szellemben az Úr napján" (Jel 1,10).

Ki alkalmas az Apokalipszis (Jelenések könyve) tanulmányozására? A feleletet János történetében találjuk meg. Első látomása nem eseményekre, hanem magára Jézus Krisztusra vonatkozott. János, aki egykor Jézus kebelén nyugodott, olyan látást kellett, hogy kapjon 'örökkévaló Urától', ami a porba sújtotta. Csak ezután tekinthetett bele az „eljövendő dolgokba".

Halott vagyok, és élek!?

Halott vagyok, és élek!?

„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).

Miért mondja Isten, hogy tekintsük magunkat halottnak? Mert halottak vagyunk. Tegyük fel, kétszáz forint van a zsebemben, mennyit fogok beírni a pénztárkönyvembe? Írhatok-e százötvenet vagy kétszázötvenet? Nem. Annyit kell oda beírnom, amennyi a zsebemben ténylegesen van: sem többet, sem kevesebbet. Az elszámolásnál a tényeket vesszük figyelembe, nem pedig képzelt mennyiségeket. Isten nem kívánhatja tőlem, hogy ne az igazat írjam a pénztárkönyvbe.

A legfontosabb a kapcsolat.

A legfontosabb a kapcsolat.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).

Az emberek elvetették Krisztust, nem cselekedetei, hanem annak alapján, aki Ő volt. Krisztus a benne és küldetésében való hitre hívja az embereket, és nem elsősorban arra, hogy cselekedeteiben higgyenek. „Akié a Fiú, azé az élet" (1Jn 5,12). El kell következnie munkája értékelésének is, de a fő kérdés mégis az, miénk-e a Fiú vagy sem; és nem az a legfontosabb, hogy tökéletesen értjük-e az üdvtervet.

Ki nálad az első?

Ki nálad az első?

„Eljön az óra, amikor az igazi imádók szellemben és valóságban (igazságban) imádják az Atyát; mert az Atya is olyanokat keres, akik Őt imádják" (Jn 4,23).

A tízparancsolat Isten kizárólagos tiszteletének parancsával kezdődik. Isten akaratának ez a kifejezése nem csupán parancs, hanem vágya és kívánsága is. De ha a tízparancsolat azt mutatja meg, mi okoz örömöt Istennek, a pusztában végbement kísértések leleplezik, minek örül a Sátán. Mindkét esetben hódolatról van szó.

Az én nevemben.

Az én nevemben.

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).

Az előző vers csodálatos ígéretet tartalmaz az imameghallgatásról, de feltételekhez kötött. Legalább két embernek kell ott lennie, és mindenben egyetérteniük. Miért hallgatja meg imádságukat az Úr? Mert ezek a „ketten vagy hárman" Jézus Krisztus nevében gyűltek össze. Nem csupán véletlenül találkoztak, hanem egybegyűltek, mert Isten Szent Szelleme erre indította őket.

El vele(m)

El vele(m)

                „Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20).

Mit jelent számomra a megfeszíttetés? Úgy gondolom, a feleletet leginkább a tömeg fejezte ki: „El vele! Vidd el, vidd el!" Isten nem hagyja, hogy ez a „Krisztussal való megfeszíttetés" puszta elmélet maradjon számunkra, bár megvallom, sok éven át nekem sem jelentett ennél többet. Noha prédikáltam a keresztet, saját tapasztalatomból nem ismertem annak erejét.