Istennek célja van mindennel.

Istennek célja van mindennel.

„Egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül" (Mt 10,29).

Isten a cél Istene. A teremtés nem a véletlen műve volt, hanem Isten megmásíthatatlan céljának kifejezése.

Felelősek vagyunk.

Felelősek vagyunk.

„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak megismerésében" (2Pt 3,18).

Szeretnénk látni embereket, akik megmenekültek a pusztulástól és diadalmaskodtak Isten dicsőségében. De megállhatunk-e itt? Ha látunk három-négyezer megtért embert - vagy talán csak hármat-négyet -, akik mind megtalálták az üdvösség útját és kapcsolatuk lett az Úrral, akkor már úgy érezzük, teljesítettük is feladatunkat?

Ő kezdi, Ő munkálja, Őreá nézve.

Ő kezdi, Ő munkálja, Őreá nézve.

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké" (Róm 11,36).

Abban mindnyájan megegyezünk, hogy minden szellemi munkának Isten a kezdeményezője, és ez így helyes. De ennél továbbmenve, azt állítjuk, hogy vele kell végződnie mindennek. Pál szavaival élve: „Isten legyen minden mindenekben." De van itt még valami több is. Ő nem csupán kezdeményezője és bevégzője minden dolognak, hanem munkálója is. És ahol az Ő ereje munkálkodik, ott mindent dicsőségre vezet.

A szívünkben kell a harcot megvívnunk.

A szívünkben kell a harcot megvívnunk.

„Amint meghallotta Ábrám, hogy az ő testvére fogságba esett, felfegyverezte házában növekedett háromszáztizennyolc próbált legényét, és üldözve nyomult Dánig" (1Móz 14,14).

Lót sietett letelepedni az országban, nemsokára azonban újból el kellett veszítenie vagyonát. Ezzel szemben - és erre hívja fel ez a fejezet a figyelmünket - Ábrám vándor és zarándok volt. Azoknak van erejük az ellenség elleni küzdelemre, akik mindig úton vannak, és csak átmenő vándorok még az ígéret földjén is.

Te vagy.

Te vagy.

               „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia" (Mt 16,16).

A halál fegyvere a pokol kapuinak. Ez még ma is igaz; mégis, amíg Isten meg nem nyitja a szemünket, addig alig ismerjük az Úrról szóló hitvallásunk értékét.

Csendesedjetek ek.

Csendesedjetek ek.

„Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt" (Zsolt 46,11).

Ha Isten trónja inogni látszik, meg tudja-e szilárdítani? Egyesek így gondolják. Jákob is ilyen volt. Isten világosan megmondta, hogy övé lesz az elsőbbség, és Jákob ezután minden tettével elő akarta mozdítani Isten terveit. Látta, hogy ő Isten választottja, és ezt szívesen el is fogadta. Egy napon azonban megtudta, hogy atyja kiküldte Ézsaut vadászni, és kilátásba helyezte számára az áldást.

Lépj be a nyugalmába.

Lépj be a nyugalmába.

„Mert aki bement az Ó nyugodalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten is a magáétól" (Zsid 4,10).

Az ember teremtésekor igen lényeges összefüggés volt Isten és az ember nyugalma között. Az Ige azt mondja, hogy Isten a hatodik napon teremtette Ádámot. Világos tehát, hogy az első hat napban Ádámnak nem lehetett része. Isten hetedik napja volt Ádám első napja. Isten hat napig munkálkodott, míg végül a sabbat nyugalmát élvezhette, Ádám ezzel szemben a sabbattal kezdte életét.

A halálból fakadó élet.

A halálból fakadó élet.

„És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt" (4Móz 17,5).

Áron papsága bizonyságot nyert. Az emberek ugyanis kételkedtek abban, hogy ő Isten választottja. „Isten rendelte ezt a férfiút vagy sem?" - kérdezték. Isten tehát a következőképpen bizonyította be, ki a szolgája és ki nem. Tizenkét vesszőt kellett elhelyezni a szentélyben, és otthagyni azokat egész éjszaka.

Azt használja, amit Neki adunk.

Azt használja, amit Neki adunk.

                          „Ekkor Jézus vette a kenyereket" (Jn 6,11).

Isten legtöbb csodájához valami anyagot vesz igénybe. Itt az Úr Jézus öt kenyeret és két halat használ fel. Átváltoztathatta volna a köveket is kenyerekké, de nem tette. Ehelyett a neki felajánlott dolgokat használta fel. „Hozzátok ide hozzám!" - mondta.

Adjatok, és néktek is adatik.

Adjatok, és néktek is adatik.

                „A jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

Isten szolgájának meg kell tanulnia adni éppúgy, mint kapni. De milyen nehéz sokszor így cselekedni! Emlékszem, egyszer útnak indultam a folyón felfelé, hogy több fontos összejövetelen vegyek részt. Bíztam az Úrban, hogy meglesz a viteldíjam, mivel csak 18 jüan volt a zsebemben.