Üdvösség.

Üdvösség.

„Isten,..gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy a Jézus Krisztus arcán felismerjük Isten dicsőségének ragyogását" (2Kor 4,6).

Mit jelent az üdvösség? Az isteni világosság betörése. Ha ezt a világosságot eltakarjuk, az a kárhozat. Amikor elveszőfélben voltunk, Isten belevilágított a szívünkbe. Amint meglátjuk a Megváltó arcán a dicsőséget, abban a pillanatban meg vagyunk mentve.

Egymásért.

Egymásért.

„Nem hagyva el a magunk gyülekezetét, amint szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy az a nap közelget" (Zsid 10,25).

Krisztus a Gyülekezet Feje, mi pedig sokan „egy test vagyunk Krisztusban, és egymásnak tagjai". Hogy miként viszonyulnak egymáshoz ezek a tagok, az az egymással való kapcsolataikban látszik meg, és sohasem a főnek a tagokhoz való viszonyában.

Nincsenek gyenge tagok.

Nincsenek gyenge tagok.

„Sőt sokkal inkább: a testnek éppen azok a tagjai szükségesek, amelyek gyengébbeknek látszanak" (1Kor 12,22).

Évekkel ezelőtt egy igen nagy problémával kerültem szembe, és tudtam, hogy egyedül nem találhatok rá megoldást. Akkoriban egy távoleső vidéken hirdettem az Igét, messze voltam Istennek azon szolgáitól, akiknek igeismerete - szerintem - szükséges lett volna a helyes kiút megtalálásához. Volt ott ugyan néhány falusi hívő, de ők még csak kisdedek voltak Krisztusban.

Isten gyermekei vagyunk.

Isten gyermekei vagyunk.

„Nem szégyelli őket testvéreinek nevezni" (Zsid 2,11).

A negyedik evangélium elején az evangélista „az Atya egyszülöttjének" nevezi Jézust. Ugyanennek a könyvnek a végén a feltámadott Úr ezt mondja Mária Magdalénának: „Menj el az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" (Jn 20,17). Mindezidáig Jézus csak az Ő Atyjáról vagy általában az Atyáról beszélt. A feltámadás után azonban már hozzáteszi: „...és a ti Atyátok". Milyen csodálatos ez!

Isten ajándéka.

Isten ajándéka.

„Kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem ti magatoktól van. Isten ajándéka ez" (Ef 2,8).

Joggal beszélünk arról, hogy hit által tartatunk meg, de valójában mit értünk ezen? Azt, hogy rábízzuk magunkat az Úr Jézusra. Megmentésünk érdekében nem tehettünk semmit, kivéve hogy egyszerűen rávetettük bűntől beteg lelkünk terhét. Keresztyénségünket úgy kezdtük, hogy életünk többé nem a saját cselekedeteinktől függött, hanem attól, amit Ő tett értünk.

Ne korlátozd Őt.

Ne korlátozd Őt.

„Belelőtt a földbe háromszor, azután abbahagyta. Akkor megharagudott rá az Isten embere és mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd!" (2Kir 13,18-19).

Mindig fenyeget minket a veszély, hogy korlátok közé akarjuk szorítani Isten cselekvését. Ma Isten új lehetőségeket készítene nekünk az evangélium munkájában, mi viszont beérjük olyan célok kitűzésével, melyeken hitünknek nem is kell túllépnie. Nem értettük meg az Úr „győzelmi nyilának" repülését.

Megmosni egymás lábát

Megmosni egymás lábát

„Nektek is meg kell mosnotok egymás lábát" (Jn 13,14).

Az itt említett lábmosás a felfrissülést célozza és nem a bűnnel van kapcsolatban. Lábaink beszennyeződését és beporosodását - ellentétben a bűnnel - nem tudjuk elkerülni. Belehemperedni a porba természetesen bűn lenne, de ha mi csak megérintjük a földet, már poros lesz a lábunk. Mondjuk, valamelyik hívő testvér hosszú órákon át dolgozik egy irodában, és a nap végén fáradtan, rosszkedvűen tér haza.

Isten másként gondolja

Isten másként gondolja

„Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem" (Lk 7,23).

Keresztelő Jánosnak nem tetszett a dolog. Ő olyan megújulásra törekedett, amilyennek Illés volt tanúja egykor; ehelyett lám, börtönben sínylődik, és a halál fenyegeti. Ha már neki magának nem szabad semmit végeznie, gondolhatta, akkor az Úr Jézus majd bizonyára intézkedik, hogy megbosszulja a második Illés kudarcát.

Imádd Őt.

Imádd Őt.

„Mikor rátekintett az ott járó Jézusra, így szólt: Íme az Isten báránya!" (Jn 1,36).

Amikor János először mutatott rá Krisztusra mint Isten Bárányára, hozzátette: „...aki elveszi a világ bűneit" (29. v.), és ezzel megváltói művét hangsúlyozta. Másodszor már egyszerűen csak ezt mondta: „Íme az Isten Báránya!" Itt a hangsúly már nem annyira Krisztus munkájára, inkább személyére tevődött. Az igazi megbecsülés azt jelenti, hogy önmagáért becsülünk valakit, nem pedig azért, amit tett.

Mindenre van erőm Krisztusban.

Mindenre van erőm Krisztusban.

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13).

Isten szolgálatában manapság úgy megszervezzük a dolgokat, hogy már nem szükséges Istenre támaszkodnunk. Az ilyen munkára vonatkozólag azonban nem sok jót ígér az Úr megállapítása: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek". Mert az isteni munkát csupán isteni erővel lehet végezni, amely erő csak az Úr Jézusban található meg.